2014. április 17., csütörtök

A magyar költészet napja

József Attila, nagy magyar költőnk születésének dátuma 1905. április 11-e, s ezt a dátumot jelölték meg a magyar költészet napjaként. 1964 óta ez a nap egyben a  magyar költészet  napja. József Attila  így vall a műalkotás nyújtotta élményéről: „szép  a forrás- fürödni abban!” S valóban a vers képes a maga tömörségével egyetlen szóba  belefoglalni az érzelmeit, és a fogalmait, s ezáltal átformálja látásunkat, hallásunkat, érzéseinket, beszédmódunkat, sőt olvasási rendszerünket is.

Ebben a törékeny, békétlen békében, amelyben élünk, egyre több az emberhez méltó, megoldásra váró feladat, jogosan vetődik fel a kérdés: kell-e a vers? Nem lehet vitás: igen, kell! Mert a vers táplálja bennünk a reményt: “Megládd, megint futunk a berken át, feledve a tél jegét!”. Szeretni tanít, mert egy kicsit elfelejtettük, hogy: “Szeretni jöttünk a világra magunk és mások boldogságára”.

A Belső Tűz Egyesülete ezen jeles alkalomból rendezte meg költészeti napi programját, melyre a   Kedvenc művem”, „Kedvenc költeményem” felolvasásával ill. előadásával lehetett jelentkezni. Meghívásunkra több iskola jelezte részvételét a programunkra, ezzel is emelve műsorunk színvonalát.  A programon elhangzottak zenés-énekes előadások, szép magyar versek, cigány- és magyar népmesék is. 
diákok előadásai a felkészítő tanáraik nagyszerű pedagógiai munkájának ékes bizonyítéka. 

A programon részt vettek a: Kenderföldi-Somági Általános Iskola, Felsőszilvási Általános Iskola, Nagy László Gimnázium, Gagarin Általános Iskola, a pécsi Gandhi Gimnázium, a Sásdi Faodú Egyesület, a KOK Szakközépiskola és a Napfény Tanoda diákjai. 

Minden kedves Előadónak, Felkészítő Tanárnak ezúton is köszönjük a részvételét.





2014. április 14., hétfő

Kedves Gyerekek!

A következő bejegyzést és linket a felsőoktatásban tanuló roma hallgtóknak ajánlom figyelmébe.
Bővebb információ: 

http://www.romaeducationfund.hu/az-osztondijra-jelentkezes-modja-0

A Roma Education Fund (REF) Ösztöndíjprogram (REF SP)nyílt felsőoktatási pályázatán azok a roma hallgatók vehetnek részt, akik valamely államilag elismert felsőoktatási intézményben alap, mester vagy doktori képzésben folytatnak tanulmányokat az alábbi országok valamelyikében : Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Horvátország, Cseh Köztársaság, Magyarország, Koszovó, Montenegró, Moldova, Románia, Oroszország, Szerbia, Szlovákia, Törökország, Ukrajna.
Annak érdekében, hogy az érdeklődő pályázók megfelelően ki tudják tölteni és be tudják nyújtani az Online Jelentkezési Lapot (OAF), az alább jelöltek szerint a REF ÖP az egyes ösztöndíjakhoz tartozó útmutatóval ismerteti a kiválasztási feltételeket.

Az érdeklődő hallgatók számára megnyílt a 2014/2015. tanév ösztöndíj pályázati ciklusa,  megkezdhetik a jelentkezést a Program útmutatónak megfelelően.
Aktuális REF Ösztöndíjprogramok:
  • Roma Memorial Felsőoktatási Ösztöndíj Program (RMUSP)
  • Jogi és Bölcsészeti Ösztöndíj Program(LHP)
  • Roma Nemzetközi Diák Ösztöndíj Program (RISP)
  • Roma Egészségügyi Ösztöndíj Program (RHSP); RHSP ösztöndíj esetén a támogatást orvosi szakmai szinten is biztosítjuk. 
HATÁRIDŐK:                                                                                                                                                                                
2014/2015. tanévre meghirdetett pályázatok jelentkezési határidők:
ROMA MEMORIAL FELSŐOKTATÁSI ÖSZTÖNDÍJ PROGRAM (RMUSP)
• Az alábbi országokban a határidő 2014. május 26. : Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Horvátország, Cseh Köztársaság,        Magyarország, Koszovó
• A jelentkezési határidő 2014. május 30: Macedónia, Montenegró, Románia, Szerbia, Szlovákia, Törökország 
JOGI ÉS BÖLCSÉSZETI ÖSZTÖNDÍJ (LHP)
  Határidő: 2014. június 2.
ROMA EGÉSZSÉGÜGYI ÖSZTÖNDÍJ PROGRAM (RHSP)
  Határidő: 2014. június 2.
ROMA NEMZETKÖZI DIÁK ÖSZTÖNDÍJ PROGRAM (RISP)
  Határidő: 2014. július 31. (a 2014-as ciklust június 1-jén hirdetjük meg)
Kiegészítő programok
Azok a diákok, akik nyertes pályázói a 2013/2014. tanévnek, vagyis ösztöndíj támogatásban részesülnek azok az alábbi kiegészítő ösztöndíjprogramokra is jelentkezhetnek:
  • Szakmai Fejlesztési Alap (PDF), RMUSP és LHP ösztöndíjasok számára;
  • Nyelvi kurzus támogatás, Nemzetközi gyakornokprogram, és Rövidtávú Projektek támogatás az LHP / Jogi és Bölcsészeti program ösztöndíjasainak;
  • Konferencia támogatás és Nyelvi kurzus támogatás az RHSP / Roma Egészségügyi Ösztöndíj Program ösztöndíjasainak. 
REF ÖP Útmutatók                                                                                                                                                                        
Fontos: Nagy figyelemmel olvassa végig a követelményekről és a jelentkezésről szóló fejezeteket, hogy biztosan értse a feladatot és sikerüljön megfelelően kitölteni az Online Jelentkezési Lapot (OAF). Kérjük, csak akkor keresse fel a Koordinátort ha a szükséges információt nem találta meg az Útmutatóban. 
ROMA MEMORIAL FELSŐOKTATÁSI ÖSZTÖNDÍJ PROGRAM (RMUSP) jelentkezési útmutató a 2014/2015. tanévre itt elérhető el. 
  • Szakmai Fejlesztési Program (PDF) jelentkezési útmutató és a nem elektronikus (offline) jelentkezési lap a 2013/2014. tanévre ittérhető el 
JOGI ÉS BÖLCSÉSZETI ÖSZTÖNDÍJ PROGRAM (LHP) útmutatója a 2014/2015. tanévre itt érhető el.
A már LHP kedvezményezettek számára:  
  • Szakmai Fejlesztési Program (PDF) útmutató a 2013/2014. tanévre itt érhető el.
  • Nyelvi Kurzus Támogatás útmutató a 2013/2014. tanévre itt érhető el.
  • Rövidtávú Projektek Támogatás útmutatója (korábbi ösztöndíjasok számára is) a 2013/2014. tanévre itt érhető el
  • Nemzetközi Szakmai Gyakorlat Támogatás útmutatója a 2013/2014. tanévre (korábbi ösztöndíjasok számára is) itt érhető el.
ROMA EGÉSZSÉGÜGYI ÖSZTÖNDÍJ PROGRAM (RHSP) jelentkezési útmutató a 2014/2015. tanévre elérhető itt. 
  • Nelvi Kurzus Támogatás útmutató a 2013/2014. tanévre és nem elektronikus (normál) jelentkezési lap itt érhető el. 
  • Konferencia Támogatás útmutató a 2013/2014. tanévre és nem elektronikus (normál) jelentkezési lap itt érhető el.
ROMA NEMZETKÖZI DIÁK ÖSZTÖNDÍJ PROGRAM (RISP) jelentkezési útmutató a  2014/2015. tanévre  elérhető itt.
(FONTOS! A RISP jelentkezési útmutató KIZÁRÓLAG angol nyelven érhető el). Az előző ciklusok útmutatóit itt találja. 
.....................................................................................................................................................................................................
Korábbi ciklusok REF ÖP ösztöndíjasainak listája itt.